Akciós újság 2017 - Akcióguru

Húszmillió forintra bírságolta a Tescót a PSZÁF


Húszmillió forintra bírságolta a Tescót a PSZÁF. Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt húszmillió forint bírságot szabott ki a Tesco Global Zrt.-re a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a társaság ugyanis egy, a saját márkanevét viselő hitelkártyára vonatkozó hirdetéseinél a hitel számos, kötelezően feltüntetendő jellemzőjét nem tette közzé.

Tags:

Éles verseny a hazai élelmiszer-kiskereskedelemben

Éles verseny a hazai élelmiszer-kiskereskedelemben. Bár a verseny védelmében vezették be azt a szabályt, amely szerint a beszerzési számlában szereplő ár alatt nem értékesíthető élelmiszer, ez végül a verseny korlátozását hozta azzal, hogy megemelte az árszintet - idézte az egyik versenyjogi problémát Marosi Zoltán, az Oppenheim ügyvédi iroda munkatársa azon a szerdai budapesti konferencián, amely az élelmiszer kiskereskedelemben megvalósuló versennyel foglalkozott.

Csökkent a zöldségek és gyümölcsök iránti kereslet Magyarországon

Csökkent a zöldségek és gyümölcsök iránti kereslet Magyarországon. Gyümölcsből 10, zöldségből 6 százalékkal vásároltak kevesebb mennyiséget a magyar háztartások a 2012 áprilisa és 2013 márciusa közötti egy évben az előző év azonos időszakával összehasonlítva a GfK Hungária Háztartáspanel adatai szerint.

Gyomirtót mutatott ki az európai emberek jelentős részének szervezetében egy vizsgálat

Gyomirtót mutatott ki az európai emberek jelentős részének szervezetében egy vizsgálat. Tizennyolc európai ország önkénteseinek 44 százalékában mutatta ki a glifozát nevű gyomirtó hatóanyagát egy vizsgálat. Az önkéntesek mindegyike, akiktől mintát vettek, városokban él, és egyikük sem használt glifozátot vagy érintkezett ilyen termékkel.

Fejenként átlagosan százezer forint jutott egészségmegőrző termékekre

Fejenként átlagosan százezer forint jutott egészségmegőrző termékekre. Átlagosan fejenként százezer forintot költött a 18-69 év közötti magyar lakosság egészségmegőrző termékek vásárlására tavaly - derül ki a személyi kölcsönöket nyújtó Cofidis magyarországi fióktelepének kutatásából.

Pálinkavédjegy: újabb magyar pálinkák szereztek védjegyet

Pálinkavédjegy: újabb magyar pálinkák szereztek védjegyet. Újabb 19 pálinka szerezte meg a jogosultságot a Pálinkavédjegy használatára, így már összesen 35 termék rendelkezik a matricával - tájékoztatta a pálinkákat minősítő Wessling Hungary Kft. szerdán az MTI-t.

Az amerikaiak elpazarolják a megtermelt élelmiszer 40 százalékát

Az amerikaiak elpazarolják a megtermelt élelmiszer 40 százalékát. Programot hirdetet az élelmiszerpazarlás visszaszorítására az amerikai mezőgazdasági minisztérium, mert az Egyesült Államokban a megtermelt élelmiszer 40 százaléka pocsékba megy.

METRO áruház katalógus 2017 - METRO akciós újság - METRO akció katalógus

METRO áruház katalógus 2017 - METRO akciós újság - METRO online akció katalógus - METRO szórólap, áruházak akciói - Nézze át a METRO aktuális akcióit, az oldalunkon lapozható METRO akciós újságot és METRO katalógust talál. A METRO által kínált akciós termékek minden héten segítenek megtakarítani, így érdemes követni a friss METRO akciós újságokat, lapozgatni az akció katalógusokat, hogy a kedvezményes ajánlatokat megtaláljuk.

MEDIA MARKT akció katalógus 2017 - MEDIA MARKT akciós újság, olcsó árak, webshop

MEDIA MARKT akció katalógus 2017, olcsó árak, webshop - MEDIA MARKT akciós újság 2017, MEDIA MARKT termékek, online akció katalógus, MEDIA MARKT elektronika, számítástechnika, TV, tablet, laptop, okostelefon, PC, mosógép, tűzhely, mikró, porszívó. Nézze meg az aktuális akciós termékeket a MEDIA MARKT áruházak online katalógusában. Minden elektronikai szegmensben kínál megfelelő termékeket a MEDIA MARKT áruházlánc.

HUMANIC katalógus 2017 - Humanic cipőbolt kollekció, Humanic akció

Humanic cipő katalógus 2017 - Humanic cipő kollekció, Humanic női cipő, férfi cipő, táskák, övek, online akció katalógus. Humanic női, férfi, gyermek cipő katalógus. Nézze meg az aktuális cipő trendeket a Humanic cipőboltok online katalógusában. Humanic tavasz, nyár, ősz, tél cipő katalógus: minden évszakra kínál megfelelő lábbeliket a Humanic cipőbolt-lánc. A Humanic német cipő és divat áruházlánc Magyarországon is számos cipőbolttal rendelkezik.

VÖGELE katalógus 2017 - VÖGELE kollekció, VÖGELE ruhák, online akció katalógus

VÖGELE divat katalógus 2017 - Charles Vögele kollekció, VÖGELE ruhák, divat, termékek, online akció katalógus, VÖGELE női, férfi, gyermek ruhák, divat katalógus. Nézze meg az aktuális divat trendeket a Charles Vögele áruházak online katalógusában. Charles Vögele tavasz, nyár, ősz, tél katalógus: minden évszakra kínál megfelelő ruházatot a VÖGELE divat áruházlánc.

Megalakult az Országos Borszakértő Bizottság

Megalakult az Országos Borszakértő Bizottság. Megalakult a húsztagú Országos Borszakértő Bizottság csütörtökön Budapesten Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Kiss Eliza miniszteri biztos kezdeményezésére.

Auchan: 200 milliárd forint befektetés az elmúlt 15 évben

Auchan: 200 milliárd forint befektetés az elmúlt 15 évben Magyarországon. Magyarországon az elmúlt 15 évben az Auchan Magyarország Kft. 200 milliárd forint értékű befektetést valósított meg, és mintegy 100 milliárd forint adót fizetett be a magyar államkasszába - közölte Dominique Ducoux csütörtökön Budapesten az Auchan Partner Napon.

Tags:

Megállapodást kötött a MyAudio tabletgyártó és a NordTelekom

Megállapodást kötött a MyAudio tabletgyártó és a NordTelekom. Stratégiai megállapodást kötött a magyar táblagépgyártó és -forgalmazó MyAudio és a NordTelekom telekommunikációs szolgáltató - közölték a vállalkozások csütörtökön az MTI-vel.

Csökkent az élelmiszerboltok száma Magyarországon

Csökkent az élelmiszerboltok száma Magyarországon. Magyarországon az év elején 19 249 általános élelmiszerüzlet működött, 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, nemzetközi összehasonlításban azonban még mindig elaprózott a hazai élelmiszer-kiskereskedelem: míg Magyarországon tízezer lakosra tizenkilenc üzlet jut, addig Szlovákiában tizenhét, Csehországban tizenöt, Ausztriában pedig hét - közölte a Nielsen kedden.

ROSSMANN katalógus 2017 - Rossmann akciós újság - Rossmann drogéria akció

Rossmann akció katalógus 2017 - Rossmann drogéria online akciós újság, Rossmann drogéria katalógus. Nézze meg az aktuális drogéria és parfüméria trendeket a Rossmann drogéria online katalógusában. Tavasz, nyár, ősz, tél: minden évszakra kínál megfelelő drogéria termékeket a Rossmann drogérialánc.

ÁRKÁD PÉCS nyitvatartás - Árkád Pécs üzletek és nyitva tartás

ÁRKÁD PÉCS nyitvatartás - Árkád Pécs üzletek listája és nyitva tartás - A pécsi ÁRKÁD bevásárlóközpont nyitva tartása és üzleteinek részletes listája is megtalálható az oldalon. Ha szeretné tudni, meddig tart nyitva az ÁRKÁD PÉCS bevásárlóközpont, akkor nézze át tájékoztatónkat és a részletes üzletlistát.

ÁRKÁD SZEGED nyitvatartás - Árkád Szeged üzletek és nyitva tartás

ÁRKÁD SZEGED nyitvatartás - Árkád Szeged üzletek listája és nyitva tartás - A szegedi ÁRKÁD bevásárlóközpont nyitva tartása és üzleteinek részletes listája is megtalálható az oldalon. Ha szeretné tudni, meddig tart nyitva az ÁRKÁD SZEGED bevásárlóközpont, akkor nézze át tájékoztatónkat és a részletes üzletlistát.

UPC tv, internet - UPC ügyfélszolgálat, UPC üzletek listája, elérhetőségei

UPC tv, internet - UPC ügyfélszolgálat, UPC üzletek listája, elérhetőségei. Itt megtalálja a UPC üzletek listáját és a részletes UPC ügyfélszolgálati adatokat, címeket, elérhetőségeket, telefonszámokat. Ha bármi problémája akad a UPC TV vagy a UPC internet szolgáltatással, forduljon bátran a UPC bármelyik ügyfélszolgálati elérhetőségén a UPC munkatársaihoz.

SPAR akciós újság 2017 - INTERSPAR akció katalógus - SPAR, INTERSPAR áruházak akciói

SPAR akciós újság 2017 - SPAR és INTERSPAR online akció katalógus - SPAR szórólap, INTERSPAR áruházak akciói - Nézze át a SPAR aktuális akcióit, az oldalunkon lapozható SPAR és INTERSPAR akciós újságot és SPAR katalógust talál. A SPAR által kínált akciós termékek minden héten segítenek megtakarítani, így érdemes követni a friss SPAR, INTERSPAR akciós újságokat, lapozgatni az akció katalógusokat, hogy a kedvezményes ajánlatokat megtaláljuk.

C&A katalógus 2017 - C&A kollekció, C&A online akció katalógus

C&A divat katalógus 2017 - C&A női/férfi/gyerek kollekció, C&A termékek, online akció katalógus, C&A női, férfi, gyermek divat katalógus. Nézze meg az aktuális divat trendeket a C&A áruházak online katalógusában. Tavasz, nyár, ősz, tél: minden évszakra kínál megfelelő ruházatot a C&A divat áruházlánc.

PENNY akciós újság 2017 - PENNY MARKET online akció katalógus - PENNY áruházak akciói

PENNY MARKET akciós újság 2017 - PENNY online akció katalógus - PENNY szórólap, áruházak akciói - Nézze át a PENNY aktuális akcióit, az oldalunkon lapozható PENNY akciós újságot és PENNY katalógust talál. A PENNY által kínált akciós termékek minden héten segítenek megtakarítani, így érdemes követni a friss PENNY akciós újságokat, lapozgatni az akció katalógusokat, hogy a kedvezményes ajánlatokat megtaláljuk.

TOM TAILOR katalógus 2017 - TOM TAILOR webshop kollekció, online akció katalógus

TOM TAILOR divat katalógus 2017 - TOM TAILOR webshop Magyarország - TOM TAILOR kollekció, TOM TAILOR termékek, online akció katalógus, TOM TAILOR női, férfi, gyermek divat katalógus. Nézze meg az aktuális divat trendeket a TOM TAILOR áruházak online katalógusában. Tavasz, nyár, ősz, tél: minden évszakra kínál megfelelő ruházatot a TOM TAILOR divat áruházlánc.

OBI katalógus 2017 - OBI online akciós újság - OBI barkács katalógus

OBI akció katalógus 2017 - OBI barkácsáruház online akciós újság, OBI barkács katalógus. Nézze meg az aktuális barkács trendeket a OBI barkácsáruházak online katalógusában. Tavasz, nyár, ősz, tél: minden évszakra kínál megfelelő barkács termékeket az OBI barkácsáruházlánc.

NEW YORKER katalógus 2017 - NEW YORKER kollekció, online akció katalógus

NEW YORKER divat katalógus 2017 - NEW YORKER kollekció, New Yorker termékek, online akció katalógus, NEW YORKER női, férfi, gyermek divat katalógus. Nézze meg az aktuális divat trendeket a NEW YORKER áruházak online katalógusában. Tavasz, nyár, ősz, tél: minden évszakra kínál megfelelő ruházatot a NEW YORKER divat áruházlánc.

CBA akciós újság 2017 - CBA online akció katalógus - CBA Príma, CBA Cent áruházak akciói

CBA akciós újság 2017 - CBA online akció katalógus - CBA szórólap, CBA Príma, CBA Cent diszkont áruházak akciói - Nézze át a CBA aktuális akcióit, az oldalunkon lapozható CBA akciós újságot és CBA katalógust talál. A CBA által kínált akciós termékek minden héten segítenek megtakarítani, így érdemes követni a friss CBA, CBA Príma és CBA Cent akciós újságokat, lapozgatni az akció katalógusokat, hogy a kedvezményes ajánlatokat megtaláljuk.

CCC cipő katalógus 2017 - CCC cipőbolt online akció katalógus

CCC cipő katalógus 2017: női/férfi - CCC cipőbolt online akció katalógus, CCC női, férfi, gyermek cipő katalógus. Nézze meg az aktuális cipő trendeket a CCC cipőboltok online katalógusában. Tavasz, nyár, ősz, tél: minden évszakra kínál megfelelő lábbeliket a CCC cipőbolt áruházlánc.

AUCHAN akciós újság 2017 - AUCHAN online akció katalógus - AUCHAN áruházak akciói

AUCHAN akciós újság 2017 - AUCHAN online akció katalógus - AUCHAN szórólap, áruházak akciói - Nézze át a AUCHAN aktuális akcióit, az oldalunkon lapozható AUCHAN akciós újságot és AUCHAN katalógust talál. A AUCHAN által kínált akciós termékek minden héten segítenek megtakarítani, így érdemes követni a friss AUCHAN akciós újságokat, lapozgatni az akció katalógusokat, hogy a kedvezményes ajánlatokat megtaláljuk.

ALDI akciós újság 2017 - ALDI online akció katalógus - ALDI áruházak akciói

ALDI akciós újság 2017 - ALDI online akció katalógus - ALDI szórólap, áruházak akciói - Nézze át a ALDI aktuális akcióit, az oldalunkon lapozható ALDI akciós újságot és ALDI katalógust talál. A ALDI által kínált akciós termékek minden héten segítenek megtakarítani, így érdemes követni a friss ALDI akciós újságokat, lapozgatni az akció katalógusokat, hogy a kedvezményes ajánlatokat megtaláljuk.

További cikkek...

3 / 4 oldal

YOU ARE HERE: